Megkapta a koronavírust, de gyógyszerek helyett whiskyvel gyógyult ki egy 25 éves brit férfi

Nem kért a felírt gyógyszerekből, tradicionális eszközökhöz fordult.

Az első brit, aki elkapta a súlyos kórt, már jól van, és nem is volt szüksége a felírt gyógyszerekre – írja a The Sun. A 25 éves Connor Reed 3 évvel ezelőtt költözött Kínába, és két hónapja diagnosztizálták a vírussal.

Miután már egy ideje erősen köhögött, és nehezen kapott levegőt, úgy döntött, orvoshoz megy, ahol megállapították nála a koronavírust, ezután pedig két hétig nem engedték haza a kórházból.

Connor azt nyilatkozta a sajtónak: „Azt hittem, meg fogok halni, de sikerült legyőznöm a vírust. Használtam az inhalátort, amit az orvosoktól kaptam, és rengeteg mézes forró whiskyt ittam. Ez egy régi praktika, de úgy látszik, bevált.”

Connor visszautasította a kórházi kezelést, mivel nem akart gyógyszereket szedni.

A férfi elárulta, Vuhan igazi kísértetvárossá változott, mivel senki nincs az utcákon, és a boltokban szinte nem lehet friss zöldséget és gyümölcsöt kapni.

„A gyógyszertárakban elfogytak a gyógyszerek és a maszkok, pedig a rendőrség letartóztat, ha maszk nélkül mész az utcára” – nyilatkozta Connor.